Ez az, persze. Küldjenek engem büntető munkára, amiért az-az ostoba ötödéves elesett magától a lépcsőn, én pedig pont ott álltam mögötte és röhögtem rajta, pálcával a kezemben, mint egy sirály. Hiába magyarázkodtam, hogy semmi közöm az egészhez, és hogy szerencsétlen baleset történt, nem hittek nekem. Még McGalagony-hoz is felcipeltek, hogy tanuljak végre egy kis tiszteletet, ennyi itt töltött év után. Haha, köszönöm, de nem. Majd én tudom, hogy kinek mit, mikor, hogyan mondok, nem kell nekem hegyi beszéd a helyes viselkedésről és a velejáróiról. Csodálom, hogy pofán nem vágnak a tanárok néha napján. Én megtenném minden diákkal, főleg a stréberekkel. Ők a legidegesítőbbek. Állandóan csápolnak órán az eldeformált fejükkel, és megpróbálnak bevágódni minden tanárnál plussz feladattal. Nem hogy inkább öltöznének fel rendesen, és vennének normális talárt. Egy-két galleon minden házban akad, ahol meg nem, na... az a személy nem ide való. Mint a Weasley gyerek. Vagy a kis sárvérű Granger. Menjenek varázsló tanfolyamra, de ne a Roxfortba. Miattuk szegény Voldemort is oda veszett, meg a bátyám... de bezzeg, ha én ott lettem volna... Feldühödve, mégis unottan sétáltam ki a gyűlöletet árasztó kastély falai közül, egyenesen a nagy benga óriás, Hagrid kunyhójához. Most az egyszer eltalálták, hogy mi idegesíthet a legjobban. Persze a többiek mind áradoznak, hogy milyen jó tanár, így meg úgy, de szerintem csak egy tudatlan hegyi ember, aki a borotvát meg az ollót nem ismeri. Leszegett fejjel, morcosan siettem a kijelölt helyre. Késő este volt, az égen nem volt más csak irritálóan sárgán fénylő csillagok, a Hold pedig kifli formájú ívet öltött. A fű lucskos volt a nem rég esett csapadéktól, de ezektől eltekintve elviselhető volt az időjárás. A kunyhóból nem láttam fényt kiszűrődni, de egy alig kivehető alakot az ajtó előtt igen. Na remek. Az öreg biztos elment a Tiltott Rengetegbe, engem pedig leküldtek, hogy itt töltsem a drága szabadidőm, és ráadásul ez az idegen is itt zavar. Ennél jobb este nem is lehetne már. Megállok az ajtó előtti lépcsőn, és a nekem háttal álló szőke lányra pillantok. - Mi van drága, elveszett az iránytűd? Nem szabadna itt legyél, a végén még valami szemét állat beköp egy tanárnak. Várjunk csak, de hát az én leszek. - önelégült vigyorral, a karomat magam előtt összefonva vártam rá, hogy megforduljon, és megnézzem melyik szerencsétlen lélek jutott ma nekem szórakozásra.
Miért is történne bármi úgy, ahogy annak történnie kellene? Ugyan láttam már a kastély ajtaján kilépve, hogy Hagrid kunyhójából nem világít a jól megszokott fényforrás, azért egy próbát megért, hogy ellenőrizzem: tényleg nem tartózkodik a házban. Nos, ezzel nem számoltam, amikor a könyvtárból elindulva felkutattam a fél kastélyt Flitwick professzor után, hogy leengedjen a tanárhoz egy kérdés erejéig…még jó, hogy az öreg kiköpött Hollóhátas – az ilyesmire nem fog nemet mondani, és egyébként is, nem lehet nagyon panasza az én viselkedésemre, hogy bármiféle fenntartása legyen szerény személyemmel. Idegesen toporgok a kunyhó ajtaja előtt, még ostobán dédelgetve egy cseppnyi reményt, hogy esetleg a vadőr csak alszik, és most jól felvertem a kopogtatással, percek múlva hallani fogok valami neszezést, és megjelenik a szőrös arc az ajtóban, de semmi ilyesmi nem történik. Inkább ingerültség, mint a józan ész követeli meg, hogy még egyszer próbálkozzak, ezúttal tenyérrel csapkodni az ajtót, de csoda persze ezúttal sem történik. Merlin szakállára…igazán be akartam ma fejezni azt a házi dolgozatot a thesztrálokról, mert teendőim sora ugyancsak bokros ezen a héten. A RAVASZ év nem kimondottan kíméli az ember időbeosztását. Pergamen és penna után kezdek hát kutatni a táskámban – a válasz számomra perpillanat nem tűr halasztást, és mivel úgyis esélyes, hogy ébren leszek még pár órát, esetleg bagolyfordultával megkapom a válaszomat, majd ha Hagrid hazaér. Vagy legalábbis reggel, de mindenképpen gyorsabban, mintha állandóan le kellene rohangálnom a Rengeteg szélére. Még kész sem vagyok a sebtében az ajtófélfán fogalmazott levéllel, amikor valaki megszólal a hátam mögött. Nem is hallottam, hogy valaki közeledne, de azért pánikba esni még talán egy kicsit korai lenne. És a beszélővel ellentétben, én előbb fordulok meg, sem hogy szóra nyitnám a szám – mindig tudd kivel beszélsz, vagy hogyan is dönthetnéd el, mekkora legyen az arcod…? Marcus Flint nyilván sosem hallott még ilyen aranyszabályokról, mert bizony rossz ajtón kopogtat. - Beköpni? Flint, ez még hozzád képest is a kreativitás teljes hiányáról árulkodik, főleg, hogy kettőnk közül maximum te jársz tilosban – nos, üdvözlésre nem kell levegőt sem pazarolnom a mardekáros fiúra, lévén tőle is kimondottan távol állnak olyan egyszerű dolgok, mint mondjuk az udvariasság…de nincs ebben semmi meglepő, még csak azt sem mondhatnám, hogy bármiféle elvárásom lenne a velem szembenállótól. Addig jár jól vele az ember, amíg ilyesmik eszébe sem jutnak - De ha valami csoda folytán Hagridot keresnéd, nincs itt – nos, a segítő szándékom azt hiszem nekem is ennyiben merül ma ki, a delikvenssel szemben legalábbis biztosan. Alapvetően nem lepődnék meg mondjuk azon sem, ha valami teljes másban sántikálna, és a tervei között véletlenül sem szerepelne összefutni a vadőrrel, épp csak könnyű prédát sejtett az ajtó előtt toporogni. Nos, ez nem jött be. Csak azért nem fordulok vissza az ajtó felé, mert az ugyancsak baljós, ha a hátad mögött ténykednek olyanok, akiktől sok jóra sosem számíthatsz, így jobb híján a táskámból kikapott könyvet használom támasztéknak, amíg az utolsó pár szót a pergamenre vésem, mintha Marcus legalábbis itt sem lenne.
Pént. Jún. 13, 2014 10:28 pm by 
Tárgy: Hayley & Flint - Hagrid kunyhója 
