Skyper & Iason

Volt valami vicces abban, hogy ma elcsórtam az egyik ismerősöm szemüvegét és feltettem. A barátaim egészen nevetségesnek tartottak benne, de amikor a tükör elé álltam, nos semmi nevetni valót nem láttam magamon. Azt leszámítva, hogy a szemeim, nos azok totál furcsán néztek ki a szemüveg mögött. De kétség kívül jól állt nekem és tudtam a többiekből csak az irigység beszél, mert rajtam van a szemüveg nem rajtuk. Elmondhatom, hogy határozottan jól éreztem magam ebben a szemüvegben. Kár, hamarosan vissza kell adnom a tulajdonosának, már biztos nagyon de nagyon keresheti. Majd holnap visszakapja. Igen, gonosz leszek és csak holnap adom neki vissza. Addig sem tud okoskodni a szemüvege alatt és megírni a jövőheti házi feladatokat. Igen, ezzel is kap egy kis szünetet az élettől. Nem kell úgy sietnie azzal a házival, bármikor bármelyik pillanatban esélye lesz megírni azokat az ultrafontos házikat jövőhétre. Fogalmam sincs miért kell neki így loholnia a tanulással a végén még beleörül szegényke. Jó, nem azt mondom, hogy nem kell tanulni, én is szoktam, de tudom hol a határ. Szegény Sophia Hawthorne-nak muszáj megtanítani mit jelent egy icipicikét lazítani. Amúgy szemüveg nélkül sokkal aranyosabb lány, nem értem miért kell neki egy ekkora szemüveggel járkálnia. Igen, tényleg azt akarom mondani, hogy szemüveg nélkül a lányok sokkal vonzóbbak, mint azt ők maguk hinnék. Csak persze ezt nem tudják, ezért megbújnak e mögé a szemnagyobbító mögé. De most komolyan, háromszor akkorának látom a tárgyakat, mint amekkorának látni szoktam. Vicces. Így jártam a folyosókat a pálcám fényének a társaságában amikor sírás hangjára lettem figyelmes. Tudom, semmi közöm sincs ahhoz, hogy ki hol és miért sír éppen, ha néha miattam is sírni szoktak, de ez teljesen más volt. Perpillanat nem én voltam a hibás aki könnyeket csalt egy lány szemeire. Meglepődnék ha Sophia rájött volna, hogy nálam van a szemüvege és emiatt sírdogál itt. Reméltem, hogy az illető nem ő az. Ezért is merészkedtem közelebb és közelebb. Szerencsére boldog csalódás ért, nem Sophia Hawthorne volt az, hanem valaki más. A hangja alapján sikerült rájönnöm, hogy a síró kislány, nem más mint az én aranyos kis unokatestvérem, Skyper. Leguggoltam hozzá és megérintettem a vállát, egyfajta nyugtatásképpen.
- Ne félj, Iason vagyok. Eszem ágában sincs bántani téged Skyper Shelley. Hogy feltételezhetsz rólam ilyesmit? – elhúztam a számat, de mindez nem bátortalanított el attól, hogy Skyper kezeihez érjek és elhúzzam azokat az arcától.
- Elkenődött a sminked a sírástól. Bántott valaki Skyper? Miért zokogsz itt egyedül? – tudom, hogy egyszerre túl sok kérdést tettem fel, de mégis csak az unokahúgomról volt szó, akit szeretek és igyekszem megvédeni, még akkor is ha ő a húgomat sokkal jobban szereti. De hát ez van, akkor ha a húgod egykorú az unokahúgoddal. Természetes, hogy ők ketten sokkal jobban kijönnek egymással. Ez persze nem jelenti azt, hogy én nem vagyok ugyanúgy jóban Skyper-el, de tudom a húgom számára – bármilyen meglepő is – sokkal jobb társaság néha, mint amilyen én vagyok. Most azonban nem volt itt Sarah, hogy megvigasztalja őt és ocsmányabbnál ocsmányabb dolgokkal fenyegetőzzön az illető ellen aki miatt most Skyper könnyeket hullat. Tudom, felesleges.